A tegnapi fotózásról hazafelé jövet lettem figyelmes a következőre. A Szentendrei és Gárdonyi utca kereszteződésénél lévő buszmegállóban hatalmas mennyiségű szemét gyűlt össze. Ezt néha ki szokták takarítani, de nem szeretném hárítani a felelősséget. Inkább a mi dolgunk lenne az, hogy tisztán tartjuk lakóhelyünk környezetét. Ennyire felelőtlenek lennénk, vagy lusták, hiszen a szemetes ott van három Read More …
Ma sem állt meg a havazás, ezért reggel, amikor felkeltem még az járt a fejemben, hogy viszek magammal gépet, és munkába menet az utcán lövök pár képet. Mivel nem voltak tiszták az utak, a szokásosnál korábban kellett indulnom. A nagy kapkodásban természetesen otthon hagytam a fényképezőgépet. Szerencse, hogy összefutottam Böröcz Tomival. Ő talán az, aki Read More …
Marha jó. Itt van március vége, és úgy havazik, ahogy kellet volna decemberben. Sajnos nem tudok másról írni, mert nem megszokott dolog, hogy tavasszal ilyen idő legyen. Beszélgettem nálam idősebbekkel, egyikük sem emlékszik, ilyen, vagy hasonló időjárásra. Reggel munkába menet még reménykedtem, hogy talán csak ijesztgettek minket a négy napig tartó havazással, de ahogy most Read More …
Tényleg nem tudok másról beszámolni, mint az időjárásról! Most komolyan nem akar még búcsúzni a tél? Megint beigazolódott az, amit az időjárás jelentésben mondtak. Szerencsére most nem olyan rossz a helyzet, mint múlt héten. Remélem ez az idő nem tart sokáig, különben én is összeesküvés elméleteket fogok gyártani, hiszen nem lesz más elfoglaltságom. Nehéz ilyenkor Read More …
Tegnap este kaptam pár képet, és videót a március 14-i helyzetről. Ahogy azt valamelyik posztban már említettem, az öcsém csütörtök délután volt olyan merész, hogy a hóvihar ellenére elindult Budapestre busszal! Siófokig problémamentesen haladtak. Siófokon a torlódás miatt jópár órát várakozniuk kellett, majd araszolva haladtak tovább. Az autópályáról leterelték őket, majd Lepsény és Siófok között Read More …
Jól kezdődött a mai napom. Igaz korán kellett kelnem a forma-1 miatt, de nagyon vártam az első futamot. Azt hiszem ez volt az a pár óra, amikor nyugodtan tudtam eltölteni. Szerintem sokakat a tv elé ültetett, vagy csak a vasárnapihoz képest én keltem korán, de miután vége lett a futamnak eléggé felpörögtek körülöttem az események. Read More …
Két héttel ezelőtt, amikor már mindannyian éreztük a tavasz melegét, azzal fenyegettek, hogy március 15-ére újból kapunk egy kis havazást, pedig azt hiszem ilyenkor már senkinek sem hiányzik. Főleg azok után, hogy múlt héten 15-20 fokot is mérhettünk nap közben. Sokáig nem hittem el én sem, gondoltam biztos tévednek, de ahogy közeledett az idő, egyre Read More …
Régen volt már, hogy vasárnap este rávegyem magam arra, hogy blogot írjak. Általában én is a vasárnap estéket a pihenéssel töltöm, azért nem szoktam nagyon irogatni. De mivel most elég sok poszt kimaradt, és amúgy sincs más dolgom, pötyögök ide is pár karaktert. Másrészről elég pörgősre sikerült megint a hétvégém, úgyhogy most ez is egyfajta Read More …
Levestészta házilag Hozzávalók: Liszt, tojás, és egy édesanya, aki összegyúrja, majd elkészíti.
A tegnap esti pár fotó után megjött a kedvem, hogy a mai valentinnapra is kellene valamit kitalálnom. Reggelre meg is álmodtam, hogy milyen kép illene a mai napra, de mire hazaértem elmúlt a lelkesedés. Nem is voltam túl fitt, amikor hazaértem, mivel tegnap éjszaka nem tudtam aludni, ezért, álmos is voltam. Nagynehezen mégis rávettem magam, Read More …