A tegnap esti pár fotó után megjött a kedvem, hogy a mai valentinnapra is kellene valamit kitalálnom. Reggelre meg is álmodtam, hogy milyen kép illene a mai napra, de mire hazaértem elmúlt a lelkesedés. Nem is voltam túl fitt, amikor hazaértem, mivel tegnap éjszaka nem tudtam aludni, ezért, álmos is voltam. Nagynehezen mégis rávettem magam, Read More …
Milyen izgi, hogy ismét itt a tél, pár hét szünet után. Pedig azt hittem már kezdünk belőle kikecmeregni. Bár az sem utolsó, hogy amíg az ország egyik felén havazik, és 0 fok körüli hőmérsékletet mérünk, addig a másik felén 10-12 fok „meleg ” van. Egyik ismerősöm mondta ma délután a buszmegállóban, hogy nem hiába, két Read More …
Ma este, amikor mentem Kovihoz, ismét egy olyan látványban volt részem, amit már régóta le szerettem volna fotózni. A Szentgyörgyvári hegyen lévő fák mögött akkor bukkant fel a hold. Sokszor láttam már, de soha nem adódott még alkalom, hogy hazamenjek a gépért, és készítsek róla legalább egy képet. Most úgy döntöttem nem jöhet közbe semmi, Read More …
Fellelkesedve a múltkori villámláson, ma is arra vártam, hogy legyen valami hasonló. Fél tíz körül, amikor jöttem haza, szépen cikázott egy-pár az égen. Arra számítottam, hogy később közelebb ér a vihar, és jóval nagyobb villámokat tudok majd fotózni. Végül is a logika ezt diktálja. Ha felém tart a vihar, akkor jó esély van arra, hogy Read More …
Az, hogy mennyi időm van foglalkozni az oldallal, ma kiderült. Semmi. Még vasárnap kivittem a 300D-t, hogy lefotózzam vele a holdat. Aztán készült pár éjszakai felvétel is, amit úgy döntöttem, majd a hétfői posztban megosztok. Fáradt is voltam este, másfelől mivel vasárnap már írtam blogot, még egyszer nem veszem elő a miklosfa.com-ot! Majd hétfőn ugye Read More …